Késői Eső Gyülekezet

… azoknak, akik nem akarják megúszni szárazon!

magunkrol.jpg

A mozgalom afrikai eredetű. Dél-Afrikában, 1927-ben alakult önálló egyházzá a pünkösdi felekezetből történt különválása által. A Késői Eső mozgalom Európába a negyvenes években érkezett, előbb Hollandiába, majd Németországba, ezután egész sor európai országban lett honossá.

Hazánkban az 1960-as évek második felében épült ki a kapcsolat a Németországban működő központi gyülekezettel.
1974-ben közösségünknek lehetősége nyílt a legális működésre. A felekezet hitelvei alapján a Szabadegyházak Tanácsának elnöke az Evangéliumi Pünkösdi Közösség jogi képviseletében adott lehetőséget a működésre, így a Pünkösdi Közösség Elnökségének védnöksége alatt állt több, mint egy évtizedig.

1989. november 11-én a Magyar Állam engedélyezte a Késői Eső Gyülekezet önálló jogi személyiséggel rendelkező, egyházként való működését. A bírósági nyilvántartásba vétellel és bejegyzéssel az Állam törvényes egyházi rangra emelte, amely az „International Latter Rain Mission” (német nevén: „Spätregen Mission”) hálózat tagjaként működhet. 2011 júniusától – továbbra is ezen hálózat tagjaként – gyülekezetünk csatlakozott a Magyar Pünkösdi Egyházhoz.

Csatlakozz hozzánk!