Késői Eső Gyülekezet

… azoknak, akik nem akarják megúszni szárazon!

magunkrol.jpg

Gyülekezetünk a Nemzetközi Késői Eső Misszió (International Latter Rain Mission) tagja, ami egy nemzetközi karizmatikus keresztény közösség. Magyarországon önálló egyházként 1989-ben vették nyilvántartásba, és lett önálló jogi személy. Történetileg a pünkösdi-mozgalomból ered, ezért igefelfogása, tanításai és szervezeti kialakítása is számos hasonló vonást mutat.

A Késői Eső név a Bibliából származik (Hós. 6,3; Jak. 5,7-8), és a Szent Szellem munkálkodására utal. Úgy, ahogy Izraelben a vetésnek szüksége van a korai esőre, és a gabonának a növekedéshez a késői esőre, úgy van szükségük a Szent Szellem megtartó erejére a keresztényeknek a szellemi növekedéshez, és Jézus Krisztus visszajövetelének előkészítéséhez.

A 35 ún. hitházból – melynek mindegyikéhez egy-egy gyülekezet is tartozik, – 10 található Európában: egy-egy Magyarországon, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában, 4 pedig Németországban.

Gyülekezetünk hitéletének alapja Isten teljes Igéje, Ó- és Újszövetség, a 66 könyvből álló Biblia.

Heti rendszerességgel tartunk Istentiszteleteket, melyek természetesen nyilvánosak a kívülállók számára is.

Csatlakozz hozzánk!