Késői Eső Gyülekezet

Nehezen tudom kifejezni érzéseimet, de lenyűgöz az a gondolat, hogy az Úr így megáldott bennünket ezen a konferencián. Minden hálám, tisztelem az Övé. Hálás vagyok a Szent Szellemnek is, aki megígérte, hogy mindig velünk marad az örökkévalóságig. Ezen a konferencián is bizonyított, és megtette azt, ami emberileg lehetetlen. Ezért a nekünk ajándékozott konferenciáért, minden dicsőséget, tiszteletet, imádatot Jézusnak szeretnék adni.
A testvéreknek is meg akarom köszönni, hogy készek voltak idejönni. Szombat este nagyon bátorító volt számomra egy tömeggel teli terembe belépni.

Bár a feladatot, amit az Úr ránk helyezett nehéz volt elfogadni, de komolyan vettük. Őszintén mondhatom nektek, hogy addig a pillanatig, amíg össze nem gyűltünk a teremben, hogy ebben az új hivatalban megerősítsen minket Peter van Vuuren testvérünk, nem volt bátorságom ahhoz, hogy az előttem lévő utat elkezdjem. Viszont a módot, ahogy Peter testvér átadta nekünk ezt a hivatalt, sose fogom elfelejteni, ez egy óriási mérföldkő lett az életemben. Ettől a pillanattól kezdve bátorságot kaptam és azt éreztem, hogy az Úr kegyelmével, segítségével tovább tudok, tovább tudunk menni. Még egyszer szívből megköszönök mindent van Vuuren testvéreknek, amit az évek alatt tőlük tanulhattunk, és mind azt a kincset, amit az elmúlt évtizedekben felhalmoztak. Köszönjük, hogy átadták azt nekünk, hogy használhassuk. Nagyon tiszteljük őket ezért.

Persze voltak sejtéseink arról, hogy mi vár ránk itthon, de őszintén szólva, amikor visszajöttünk Dél-Afrikába, minden elképzeléseinket felülmúlták az itteni állapotok. Nagyon is el tudom képzelni magam abban a szituációba, amikor Izrael népe hetvenévnyi babiloni fogság után visszatért Jeruzsálembe, hogy ott a falakat és a templomot felépítse.

Ez a kis maroknyi nép, hetven évig fogságban volt. El lehet képzelni, milyen állapotban lehetett fizikailag és pszichikailag. Isten büszke, erős népéből egy icipici népecske vált, melyre a hosszú rabság rányomta bélyegét. Az emberek minden szempontból le voltak gyengülve, az erejük végén jártak, és ráadásul egy nagy feladat várt rájuk: Jeruzsálem falait kellett felépíteniük. Hogy még nehezebb legyen a feladatuk, sokan hátráltatták és szabotálták a munkát. Akiknek nem tetszett az, ami Jeruzsálemben történik, és akik Izrael ellen támadtak, befolyásos emberek voltak. És az izraeliek utolsó kicsi bátorsága, ami ezen nehezítő körülmények és a rossz állapotok ellenére még meg volt, az is elveszett ezekben a pillanatokban.

Zorobábel volt a vezetőjük, aki úgy látta maga előtt ezt az egészet, mint egy nagy hegyet. A feleségemmel együtt mi is így éreztünk, amikor hazaértünk. Az Ige ezt nagyon jól kifejezi:
Ki vagy te, te nagy hegy? Lapálylyá leszel Zorobábel előtt, és felviszi a csúcs-követ, és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá! (Zakariás 4:7)

Egy pár verset szívesen ajánlanék figyelmetekbe a továbbiakra.
A hetedik hónap huszonegyedik napján így szólt az Úr igéje Aggeus próféta által: Beszélj Zorobábellel, Sealtiél fiával, Júda helytartójával és Jósua főpappal, Jehosadák fiával, meg a megmaradt néppel, és kérdezd meg tőlük: Ki van köztetek olyan, aki még látta ezt a templomot régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Ugye, szerintetek ez semmit sem ér ahhoz képest?

Most jön a bátorítás:
Azért most légy bátor, Zorobábel! – így szól az Úr. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jehosadák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura. Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! (Aggeus 2:1-5)

Testvérek, ezzel a szellemiséggel és inspirációval lássunk hozzá a munkához! Látjuk, hogy az ellenség nagyon ellenállt Izraelnek, gúnyolódtak, és azt mondták, hogy nem fog sikerülni amit elkezdtek. Isten népének inkább segítségre lett volna szüksége, de helyette ellenállásba ütközött. Ekkor érkezett az Úr a fenti bátorító szavakkal. Minden vezetőt megnevezett, sőt a népet is.

Ez a konferencia már eddig is nagyon bátorságot adott nekem, és remélem, mindenki így van ezzel. Ezután váll-váll mellett dolgozzunk és haladjunk előre, jobban, mint eddig. Igen, dolgozzunk!
Nehémiás igazán bízott az Úrban. A gúnyolódó ellenség szemébe merte mondani, hogy a mennynek Istene segítségével sikert fognak aratni, és ők – az Isten szolgái – megcsinálják a munkát, tovább fogják építeni Jeruzsálemet. Testvérek, mi is ezt tesszük! Ti is velünk akartok dolgozni?

A mi helyzetünket nem hasonlíthatjuk össze Izrael népével, de az elmúlt hónapokban mi is éreztük a nyugtalanságot, félelmet, frusztrációt, kilátástalanságot. De hozzánk is szól az Ige:
Légy bátor te is, Jósua főpap, Jehosadák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura. (…) Az én lelkem köztetek marad.

Ezt átéltük mi is. Abban a kiváltságban van részünk, hogy az Úr Szelleme nem csak hogy köztünk van, hanem egyenesen bennünk él. Ha ez így van, akkor Pál apostol szavai érvényesek ránk is:
Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róma 8:31)

Ezek a szavak egy olyan népnek szóltak, akik az ellenállás dacára is elvégezték a munkát. Az Úr azt mondta nekik, hogy ne féljenek, mert velük lesz.
Azt tanácsolom, hogy mi is dolgozzunk váll-váll mellett, amíg lehet. Az Úr meg fogja erősíteni kezeinket. Ha már egyszer megfogtuk az ekét, akkor már nem nézhetünk vissza. A körülményeket egyszer és mindenkorra el kell felejtenünk! Zorobábel és emberei dogoztak, végül győzedelmeskedtek.

Valaki találón azt mondta, hogy nem az a dolgunk, hogy messzire előrelássunk a jövőbe, helyette tegyük azt, ami a két kezünk előtt van, amit naponta meg kell tennünk. Nap mint nap folyamatosan ezt tegyük, végezzük el az adott nap munkáját, ne törődjünk a tegnappal és a holnappal. Pál is mondja:
De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára. (Filipi 3:14)

Jézus azt mondta, hogy ne aggodalmaskodjunk a holnap felől. (Máté 6:36) Tanítványait így tanította imádkozni: Uram add meg nekünk a minden napi kenyerünket ma. (Máté 6) Csak a mai kenyeret tudjuk megenni ezen a napon. Erre törekedjünk, és akkor az Úr – mint eddig – csodálatosan támogat bennünket.

Még egyszer mondom: csak az Úrnak adok mindent tiszteletet, dicsőséget, imádatot. Bátor vagyok és bízok abban, hogy ha Jézus van az oldalunkon, akkor minden napon tovább tudunk menni ezen az úton: Ő át fog hordozni minket mindenen.
Nehémiás szavai hozzánk is szólnak, mert a menny Istene nekünk is sikert ad, mi – az Ő szolgái – elkészülünk és fel fogjuk építeni lelki templomunkat. Mert nem csak azt kell építenünk új átadással, új elhatározással, ami látható, hanem azt is, ami láthatatlan: a szellemi házunkat. Szeretettel, irgalmassággal, kegyelemmel épül ez a ház. A Szent Szellem erejével, egy szellemben, egy lélekkel, egy szívvel dolgozzunk rajta.

Látjuk azt is, hogy az ördög megpróbált károkat okozni az Úr művében. Az évek során megtörtént hibákat elismerjük. Tudjuk, hogy sokan elestek, fájdalmak, károk keletkeztek. Az elrontott dolgokat rendbe szeretnénk hozni, szeretnénk bocsánatot kérni mindenkitől, és újból Isten útján akarunk elindulni az Úr Jézus segítségével. Ahogy Isten népe is hazatért Babilonból, és ahogy vágytak arra, hogy felépítsék a lerombolt falakat, mi is így szeretnénk kijavítani a károkat. Mondhatjuk, hogy az Úr – a mennyeknek Istene – segít nekünk és sikert fog adni. Még egyszer mondom: Mi – az Ő szolgái – elkészülünk mindennel: az Ő kegyelmével építeni, restaurálni fogunk. Az Úr segítsen bennünket ebben!

Köszönöm a segítségeteket, imáitokat, melyekkel támogattok bennünket ebben a feladatban. Az Úr áldjon meg benneteket!