Késői Eső Gyülekezet

Maga Jézus mondja ezt a törvényről:

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen. Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába. (Máté 5:17-20)

Ennek a résznek az alcíme a Károli fordításban: „Hogyan kell a törvényt betölteni?”

Ha valaki ezeket a sorokat olvassa, akár meg is ijedhet, és azt gondolhatja, hogy az Ótestamentumban lévő törvényt nagyon nehéz volt betartani. Itt mégis azt mondja az Úr Jézus, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál. Nem az áll itt, hogy nagyobb, vagy összehasonlíthatatlan, hanem több. Az eredeti szövegben: „jobb”, „kiválóbb” szerepel. A 17. versben pedig ez áll: Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

Mindig az volt az elképzelésem, hogy az Úr Jézus itt a földön úgy töltötte be a törvényt, hogy egy bűntelen, folt nélküli, hibátlan életet élt, amivel megmutatta, hogyan kell az embernek úgy élnie, hogy az tetsszen az Atyának. Mindig azt gondoltam, hogy ez számomra túl sok, hogy én ezt nem tudom megcsinálni.

Jézus nem így töltötte be a törvényt.

Mikor ezeket a verseket olvastam, valami egész más jutott az eszembe. A törvény betöltése nem akkor zajlott, mikor az Úr Jézus bűntelenül élt itt a földön, hanem akkor történt meg, mikor a golgotai kereszten meghalt.

A Bibliában az áll, hogy hibával teli bűnösök vagyunk. Ha elgondolkodunk Isten igazságán, Isten Igéjén, ha látjuk, hogy életünk során újra és újra hibákat teszünk, mert egyszerűen nincs erőnk, és képtelenek vagyunk ennek a magas mércének eleget tenni, akkor bűnös mivoltunk tudatosul is bennünk. Megértjük, hogy életünkben nem tudjuk betölteni az igazságot sem jó cselekedetekkel sem fáradtsággal sem vesződséggel. Számunkra az Úr Jézus töltötte be ezt azzal, hogy helyettünk magára vállalta a büntetést.

A törvény betöltése – amiről most beszélünk – az nem más, mint hogy az Úr önkéntesen meghalt értünk a kereszten. Így vállalta magára a büntetést helyettünk. A golgotai kereszthalál jelenti az életünkben a törvény betöltését. Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy önmagáért töltse be a törvényt, mert Ő maga volt az. Isten küldte Őt, az Atya igazságában, azaz törvényben járt, és a kereszthalálával töltötte be azt számunkra. Nekünk a törvény teljesítése ma már csak engedelmesség kérdése. Isten fiának halála oly mértékben aktiválta a szeretetet és Isten kegyelmét a bűnben született, engedetlen emberek számára, hogy minden ember engesztelést és bocsánatot nyer, aki igénybe veszi az Úr Jézus Krisztus áldozatát mint a bűneiért való büntetést.

Hát nem bámulatos? Ez olyan fantasztikus, hogy az ember el sem tudja hinni! Nehezen lehet feldolgozni, hogy egy újszülött számára is – ha elfogadja a golgotai áldozatot – már kétezer évvel ezelőtt betöltötték a törvényt.

Ez valami csodálatos!

Ha Jézus történetesen évezredek múlva jönne csak vissza, az áldozatának ereje kitartana addig is. Az örökkévalóságig érvényes. Nincs időhöz és személyhez kötve: „Jöjjetek mindnyájan, akik megfáradtatok.” Mindenki engesztelést és megbocsátást kap, aki ezt az áldozatot igénybe veszi. Az ember visszanyeri azt az életet, amit az engedetlenség miatt vesztett el az Éden kertjében. Mindezt azáltal, hogy az embereknek Jézus Krisztus lett a törvény teljesítője.

Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk. (Apostolok cselekedetei 4:11-12)

- Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegletnek fejévé – mondja itt Péter a zsidó népnek, köztük az írástudóknak és farizeusoknak. Csak egy lehetőség maradt, el kell fogadni, igénybe kell venni Krisztus áldozatát, amit önkéntesen hozott, a törvényt betöltve.

Szeretném a törvény szót összekapcsolni Isten igazságával. Mert a törvény nem más, mint Isten igazságának vázlata, bemutatása. Gyakorlatilag ez ismerteti meg velünk, mi Isten akarata, amit az embernek nagyon fontos tudni. Szeretném megmagyarázni az engedelmesség és az igazság útját, ha úgy jobban tetszik a törvény útját. Viszont ezt nem szabad rosszul értelmezni – semmi esetre sem szeretnék senkit a kegyelem helyett törvényességre késztetni!

Isten igazságának az útja – a törvény útja – egy helyre vezet: a Golgota hegyére. A törvény útja, avagy Isten igazsága, a kereszthalál előtt is, után is, nagyon fontos szerepet töltött és tölt be. Azonban a Golgota után, már egészen más erők állnak az ember rendelkezésére ahhoz, hogy Isten akaratában járjon. Az Úr haláláig betartotta a törvényt. Nem hágta át Atyjának parancsolatait, megadta a császárnak, amit kellett, engedelmes volt szüleinek, tisztelte a hatalmasságokat, az igazság nyomdokaiban járt. Az Isten igazságának törvénye egyengeti a kereszthez vivő utat.

Csak hogy jól értsük: a bemerítkezés által, mi is be vagyunk vonva Jézus halálába. Meghaltunk vele a keresztségben és részeseivé lettünk az új szövetségnek. A törvény többé nem kőtáblára, hanem a szívünkbe van írva.

Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. (Jeremiás 31,33)

Keresztelő János maga egyengette Jézus útját, hogy mindenki, aki látja, felismeri Őt, és aki igénybe veszi az áldozatát, megmeneküljön a jól megérdemelt halálból. Miért volt szükséges ez az útkészítés? Jézus jön, és nagy kegyelmével a szegényeknek hirdeti az evangéliumot, a megkötözötteket megszabadítja. Ha olyan nagy kegyelemmel érkezik, miért volt arra szükség, hogy Keresztelő János egyengesse az útját? Talán azért, hogy az emberek eldönthessék, akarják-e az igazság – törvény – útját járni, vagy sem.

Akarjuk-e az Úr Jézust követni, akarjuk-e az igazság lépéseit megtenni? Ha közeledünk hozzá, Ő is közeledik hozzánk. Ha ezen az úton akarunk menni, akkor jön az Úr, és egy művet tesz rajtunk:

Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit: Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén. (Márk 1:3-5)

Ez volt Isten útja és igazsága. Az Atya látni akarta, ki kész János hívó szavának engedelmeskedni. Ki az, aki otthonát és szokásait elhagyva kimegy a Jordánhoz, megvallja a bűneit és bemerítkezik. Mi történt azokkal, akik erre készek voltak? Az engedelmességük által közelebb kerültek Jézushoz.

Ez a történet pontosan megmutatja, hogy milyen lépéseket kell tennünk ma is ahhoz, hogy Jézushoz közelítsünk. Meg kell vallani bűneinket, és ahelyett, hogy az emberi értelmünkre támaszkodnánk, inkább a hitünket kell növelni, Isten igéjét olvasni. Ezek biztos lépések az igazság útján, és garantáltan közelebb visznek a megöletett Jézushoz.

Az Úr Jézus is megtette ezeket a lépéseket az igazság útján. Nem mintha így kellett volna tennie, ti. tiszta volt és szent, hanem mert példakép szeretett volna lenni az embereknek.

És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani; És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm. (Márk 1:9-11)

Íme egy példa az Ótestamentum lapjaiból, mely az igazságról és az engedelmességről szól. Ez a történet csodálatosan megmutatja azt, milyen úton–módon lehet közelebb kerülni a golgotai áldozathoz.

Ábrahám feladatot kap Istentől: áldozza fel egyszülött fiát, Izsákot, Mórija hegyein.

És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. (1Mózes 22:1-2)

Ábrahám gondolhatta volna magában, hogy micsoda egy kérés ez. Tudta, ez a feladat Isten igazságának teljesen az ellentéte. Semmi esetre sem ölhet embert, és a törvény tiltja az emberáldozatot is.

Elgondolkodtam, mit tennék én? Annak ellenére, hogy Ábrahám olyan kapcsolatban volt Istennel, hogy beszélni tudott vele, értette Őt, nézzük meg mit tett:

Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. (1Mózes 22:3-13)

Látható, hogy Isten ezzel a feladattal hová vezette Ábrahámot és fiát. Az igazságnak és engedelmességnek útjain egy koshoz értek el, egy áldozati bárányhoz, mely meghalt Izsák helyett. Minden embernek szép útjelzésként szolgálhat ez a történet. Megmutatja, hogyan lehet közelebb kerülni Istenhez, hogy lehet a golgotai áldozatot igénybe venni, és egyáltalán, milyen lépéseket kell megtenni ennek érdekében.

Ábrahám maximálisan hitt abban, amit Isten mondott. Annak ellenére sem esett kétségbe, hogy ez a feladat teljesen törvényellenes volt. Ábrahám tudta, hogy az Úr szava igen és ámen. Ha valaki Isten Igéjét így tudja fogadni, és követni szavait, akkor megmutatja az irányt, ami az áldozati Bárányhoz – Jézus Krisztushoz – visz:

És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek. (1Mózes 22:15-18)

Micsoda ígéretet tett itt az Úr! Ha az igazság útján járunk, és a keresztnél elfogadjuk az áldozatot, akkor gyümölcsözővé tesz bennünket, mert az akarata szerint járunk el: követjük Igéjét. Az áldozatot – a kereszthalált – elfogadva a törvény és az igazság be lesz töltve az életünkben Jézus Krisztus által. Ekkor kezdődik a kegyelem időszaka. A törvény már mögöttünk van, lelkünk már megmenekült, de ez nem jelentheti azt, hogy Isten igazságát félredobhatjuk, mert akkor az igazságunk nem több, nem jobb az írástudók és farizeusok igazságánál. A különbség csak annyi: a törvény, az igazság és az engedelmesség útján kell járnom, de úgy, hogy az emberi értelmemet kiiktatom. Megjegyzem: ez nem azonos a rossz értelembe vett vakhittel! Ha ezek után eljutok az áldozathoz, ahol Jézus Krisztus által betöltetik az igazság az életemben, akkor számomra egy új élet kezdődik, a szellemi ember újjászületik bennem, és teljesen más követelményeket kell teljesítenem ahhoz, hogy az Urat követhessem.

Az áldozat után, szerintem Ábrahámnak és Izsáknak minden nap a kegyelem napja volt. Ha Isten nem küldte volna a kost Izsák helyett, akkor a fiú meghalt volna azon a napon. Ábrahám eltökélt volt, hogy Isten akaratát véghezvigye. Gondoljunk bele: Ábrahám boldog lett volna – akár egy napig is – azok után, hogy ő maga ölte meg az ígéret fiát? Biztos vagyok abban, hogy ott a Mórija hegyén a kegyelem napja ragyogott fel mindkettejükre. És mi is ugyanígy, mint ők, minden napon az Úr kegyelmének fényében járhatunk, feltéve, ha Jézus golgotai áldozatát elfogadjuk.

Az Úr azt mondta a zsinagógában:

Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. (más fordításban: kegyelem esztendejét) (Lukács 4:18-19)

Az Úr Jézus a kereszthalála által betöltötte a törvényt, ezáltal minden nap kegyelmet ajándékoz nekünk a mennyből. Ha Isten igazságának feltételeit nem teljesítjük, és nem jutunk el a golgotai Bárányhoz, akkor soha nem lehetünk az új szövetség részesei, nem érünk el Isten kegyelméhez.

Ismétlem: Jézus Krisztus betöltötte a törvényt! Mi már szabadok vagyunk attól.

Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róma 8:1-2)

Nem érdekes ez? A szellem törvénye nem különbözik teljesen Mózes törvényétől, inkább annak megerősítése. A szellem törvényében való járáshoz azonban más erők állnak rendelkezésünkre. Ezért a szellem törvénye szabaddá tesz minket a halál és a bűn törvényétől. Ha elfogadtam Jézus áldozati halálát, akkor a bűn törvényétől szabad vagyok.

Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. (Róma 8:3-4)

Ez egy olyan probléma, amit mindannyian átéltünk valamikor, nevezetesen, hogy a bűntől szabadok lettünk ugyan Jézus halála által, és nem uralkodik rajtunk már, de még nem élünk teljesen szellemben. Részben a hústest mechanikája is működik. Ezért vannak harcok bennünk. Ezt tapasztalta meg Pál is. Amit megemlített, minden hústestben élő ember számára természetes. Annak kell tudatosodnia bennünk, hogy Jézus betöltötte törvényt, a kereszten elvette büntetésemet, hogy ott állhassak bűntelenül előtte, és legyen bátorságom szellemben az Úr útján járni.

Ha az Atyát, a Fiút és a Szent Szellemet összekötjük, akkor egy háromszöget kapunk. Isten akarata, hogy ezen a háromszögön belül, egy közösségben legyünk vele. Ezért ültette Éden kertjét. Embereket helyezett bele, csodálatosan ellátta őket, minden szükségüket betöltötte. A próba is ott volt azonban: nem ehettek a jó és rossz tudásának fájáról. Sajnos az ember elesett, és kiűzetett a paradicsomból, az örök élet fájáról nem ehetett már.

Ez az a szabad akarat, ami képessé tesz bennünket arra, hogy Istent szolgáljuk. Szabad akarat, mely választási lehetőség két út között. Az Éden kertjében a két fa között lehetett választani. Sajnos az ember rosszul döntött.

Ezek után a törvény két részre osztja az emberiséget. Egyrészt voltak azok az emberek, akik a törvényen belül éltek. Ők voltak a kiválasztottak, az erősek, akik határozottan követték a céljukat, akik képesek voltak megtenni, amit az Atya kért tőlük. Jób, Ézsaiás, Jeremiás és a többiek, mind Isten akaratát tették, erővel és hatalommal.

De mi a helyzet a többi millió és milliárd emberrel? Nekik egyszerűen nem volt alkalmuk, hogy az Úrral kapcsolatba kerüljenek, rajtuk nyugodott az az átok, ami elhangzott az engedetlenekre. Aztán jött Jézus Krisztus a kereszttel – az Újszövetség szimbólumával – ami kapcsolatba hozott minket a Szentháromsággal. Ennek a köteléknek mindegyik része állandó kapcsolatban van a többivel. Ez valami csodálatos! Nem számít, hogy hol vagyok vagy mi vagyok, ha Jézus kereszthalálát elfogadom, és a bemerítkezés által vele halok a kereszten, akkor átélhetem az újjászületést. Ha hibázom, akkor is össze vagyok kötve az Úrral.

Ezt nevezzük kegyelemnek, ami az Úr Jézus halála óta egyre nagyobb mértékben van jelen köztünk, mert maga Isten Fia járt a földön. Ezért Jézus tudja, hogy a testünk gyenge, hogy a sok kísértésnek alig tudunk ellenállni, hogy emberek és bűnösök vagyunk. De mindezek ellenére, szeretné velünk a kapcsolatot fenntartani, mert akárhol is legyünk, erre a kötelékre szükségünk van. Mint szellemi emberek, a tőle kapott élet nélkül nem tudunk létezni. A kegyelem nem választja többé ketté az emberiséget, nincsenek kiválasztottak és erősek: zsidók, németek vagy magyarok. Ha az áldozati Bárány kereszthalálát igénybe vettük, akkor egyek vagyunk Jézus Krisztusban.

Ettől a naptól a személyes dolgunk, egyedül csak rajtunk áll, hogy Jézus halálával – amivel a törvényt helyettünk betöltötte – hogyan élünk. Vagy továbbra is az emberi értelmünkre támaszkodunk, aminek semmi köze a szellemi emberhez, vagy pedig nap mint nap a testünket, a természetességünket, a földi javainkat és mindent, amit teszünk – vagy amit nem teszünk – az Úrnak adjuk, miközben így imádkozunk: Uram, tégy valami jót ebből, olyant, ami neked tetszik.

Mi van, ha valaki elfogadta a kereszthalált, és mégis törvényben él? Ha így van, akkor az nem túl szerencsés! Ha az ember elfogadta Jézust és áldozatát, akkor tartsa magát ahhoz, hogy szellemben járjon, egy győzelmes életben, ami az Isten ereje által következik. Ez legyen a cél! Erre kell törekedni!

Hogy érthető legyen, nézzük meg Pétert, mielőtt elfogadta volna a golgotai áldozatot. Ő olyan ember volt, mint a hithősök: mindent meg akart tenni, amit a Mester mondott neki. De újból és újból észrevette, hogy egyszerűen túl gyenge ehhez. Mikor Jézus a vízen járt, Péter hitt annyira, hogy megkérje az Urat, engedje odamenni hozzá. Az Úr pedig megengedte ezt. Így tudott Péter a vízen járni. Mikor azonban körülnézett, azt gondolta, hogy a hullámok el fogják őt borítani. Itt felmérhette azt, hogy ez az egész csak kegyelem által sikerülhet, máshogy semmiképp.

Tudjuk róla, hogy nagyon buzgó volt, mindent megtett Uráért, viszont amikor a szolgálólány megemlítette, hogy talán ő is a tanítványokhoz tartozik, akkor háromszor tagadta meg Mesterét. Mikor Jézus meghalt a kereszten, ő egészen távol volt ettől az eseménytől. Biztos, nem így akarta. Sokszor így van ez velünk is. Pál ezt mondja:

Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok. (Róma 7:18-19)

Mert túl keveset járunk Isten erejében, és túl sokat saját természetességünkben.

Később, mikor Péter megértette és elfogadta a golgotai áldozatot, kapcsolatba került Isten kegyelmével, akkor elment a többiekkel imádkozni Jeruzsálembe. Az Úr Jézus elküldte Szent Szellemét, aki megerősítette a tanítványokat; újjászülettek, és Péter így lett hatalmas eszköz Isten kezében. Prédikált a népnek, tömegek tértek meg, betegek gyógyultak meg, sőt ő maga is meggyógyult. A tömlöcből kétszer vezette ki őt az Úr. Megtanulta, hogy járjon Isten kegyelmében.

Ez az amire nekünk is törekednünk kell: úgy éljük napjainkat, mint egy mennyből kapott ajándékot! Ne a természetességünkben, saját bölcsességünkben járjunk, hanem mindent tegyünk az oltárra, mindent az Úrtól várjunk, aki minden napra megadja azt, amire szükségünk van ahhoz, hogy kegyelemben tudjunk járni.

Dicsőség az Úrnak!