Késői Eső Gyülekezet

Szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot a békességről és az egységről. Nincs annál jobb, ha az embertársainkkal békességben és egységben tudunk élni. A 133. zsoltárban azt olvassuk, hogy ahol egység és szeretet van, ott van az Úr áldása is.
Pál apostol ezt írja:
„Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is…” (Filippi 2:3)

Az ellenség mindig azon dolgozik, hogy széthúzás legyen köztünk, és ezáltal elveszítsük a békességünket és az Úr áldását. Pál ebben a versben megmutatja nekünk a titkot, hogyan tudunk egységben és békességben élni együtt. Sokszor csodálkozunk azon, hogy a lelkünk ellensége hogyan tudja felhasználni még a körülményeket is ahhoz, hogy az egységet tönkre tegye, ezáltal civódást szítson köztünk.

Az igében láthatunk egy nagyon szép példát, amely megmutatja a széthúzás, civakodás okát, és arra is választ ad, hogy mit kell tennünk az ilyen körülményekben.
Szeretnék Ábrahám és – rokona – Lót viszonyáról beszélni. Az Úr egy feladatot adott Ábrahámnak: költözzön el a földről ahol élt, és menjen abba az országba, amit majd az Úr mutat neki. Ábrahám szerette volna Lótot is, az unokaöccsét magával vinni. Biztos nagyon szerették egymást. Mindketten gazdag emberek voltak, sok állattal rendelkeztek.

Amikor megérkeztek abba az országba, ahova az Úr vezette őket, nem volt elég mező kettejük állatainak, így a pásztoraik versengtek a földért. Mikor Ábrahám látta, hogy nincs már békesség, egység köztük, akkor beszélt Lóttal. Megjegyezném: Ábrahám volt az elhívott, leginkább neki volt joga ahhoz, hogy azt mondhassa unokaöcsének:
- Ez a föld túl kicsi mindkettőnknek. Azt gondolom, új földet kellene keresned.
Ábrahám azonban csodálatos jellemről tett tanúbizonyságot. Azt mondta:
- Nem lehet viszály közted és köztem, mi ketten testvérek vagyunk.
Választási lehetőséget adott Lótnak:
- Döntsd el, mit szeretnél tenni. Ha te jobbra akarsz menni, akkor én balra megyek, de ha te balra mész, akkor én jobbra megyek.

Ám Lót önző volt, csak a saját hasznát nézte, a rokona érdeke már nem érdekelte. Nem tekintette nagyobbnak a másikat önmagánál. Annak ellenére, hogy Ábrahám volt az elhívott, Lót –aki látta a Jordán mezőben és folyóban gazdag vidékét– a legjobbat választotta magának: a Jordán felé vonult.
Mit tett Ábrahám? Elfogadta Lót döntését, és ott maradt a földön, ahol éppen tartózkodott, annak ellenére, hogy sok volt ott a sivatagos terület. Pedig lett volna joga azt mondani, hogy ő fog a Jordán felé menni, és Lót marad. Megelégedett azonban azzal, amit unokaöccse hagyott neki: lemondott jogáról, és ott maradt, ahol volt.

Testvérek, Ábrahám nagyon szép példát mutatott itt nekünk. Jézus azt mondta tanítványainak: „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.” Voltak dolgok, amiket Ábrahám fontosabbnak tartott annál, hogy jó mezői, legelői legyenek állatainak. Ábrahám olyan emberek közé tartozott, kik a szellemi dolgokat többre értékelik, mint az anyagiakat. Ezért volt számára olyan lényeges, hogy a békesség minden áron megmaradjon közte és Lót között.

Szinte magam előtt látom: az Úr figyelt és várt arra, hogy mi fog történni. Figyelte, mit tesz Lót, és arra mit lép Ábrahám. Amikor aztán látta, hogy Ábrahám elégedett azzal, ami neki maradt, és hogy Lót elvonult a Jordánhoz, a jó földre, akkor megállt Ábrahámnál és azt mondta:
„Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom…” (1Mózes 13:14-15)
Miért tette ezt? Mert Ábrahámnak a békesség és az egység többet ért, mint a föld. Így az Úr melléje állt, és azt mondta:
- Ábrahám, neked fogok adni mindent.
Ez egy csodálatos példa nekünk, testvérek!

Későbbiekben látjuk, mi történt Lóttal: végül semmije sem maradt, kivéve azt a ruhát, melyben menekülnie kellett. Útközben még a feleségét is elvesztette. A két lányát leszámítva nem maradt neki semmi.
Miért történt mindez? Mert fontosabb volt a saját érdeke, mint a testvéréé. Eszébe se jutott, hogy Ábrahámot –aki fölötte állt– különbnek tekintse önmagánál. Testvérek, mi hogy állunk ezzel? Meg tudjuk-e tenni, hogy mások érdekeit is szem előtt tartsuk, és megelégedjünk azzal, ami nekünk marad? Hogyha netán észrevesszük, hogy széthúzás vagy békétlenség lépett fel köztünk, akkor képesek vagyunk-e arra, hogy a másik érdekét fontosabbnak tartsuk, mint önmagunkét?

Az Úr segítsen testvérek, hogy ha ilyen helyzetbe kerülünk, ha választanunk kell, mint Lótnak, akkor helyesen tudjunk dönteni, mert Pál azt mondja, hogy ez az Úr Jézus Krisztusnak az érzülete, melynek bennünk is ott kell lennie. Jézus a mi érdekünket – akik ellenségei voltunk – fontosabbnak tartotta sajátjánál. Kész volt a mennyországot otthagyni, hogy hozzánk hasonló ember legyen. Sőt, tovább is ment: szolga lett, mi több, gonosztevők közé sorolták, végül meghalt értünk a kereszten. Azért mert Ő – aki Istennek fia volt – különbnek tartott minket önmagánál.
Testvérek, bátorítson ez minket! Az Úr segítsen megelégedni azzal, ami marad nekünk. Értékeljük nagyobbra a békességet és az egységet, mint a saját érdekünket.

Végül egy bizonyságot szeretnék elmesélni: Egy nap az irodámban tettem-vettem, mikor betoppant egy testvérnő a gyülekezetből. Elmondta, hogy valaki irigységből megrágalmazta őt valamivel a legjobb barátnőjénél, aki most haragszik rá: vége lett a kapcsolatnak. A testvérnő emiatt nagyon boldogtalan lett, és azt kérdezte, mit tud tenni, hogy újra minden rendben legyen kettejük között. Adtam egy tanácsot, bár sejtettem, hogy nem fog neki tetszeni. Azt mondtam a testvérnőnek, ha szeretné, hogy a barátságuk újra működjön, ismét jó viszonyban legyenek, akkor menjen el a barátnőjéhez, és kérdezze meg tőle: miért haragszik rá. Ha valami rosszat tett, akkor kérjen bocsánatot is.

Az asszony rám nézett, és azt mondta, hogy ő nem tett semmi rosszat, nem tud és nem is akar bocsánatot kérni. Erre közöltem vele, hogy két választása van: vagy megalázkodik, és odamegy a barátnőjéhez kedvesen kezet nyújtva, ha kell bocsánatot kérve, vagy tovább él vele békétlenségben, civódásban. Sokáig csak nézett rám nagyokat sóhajtva, de végül azt mondta, hogy bocsánatot fog kérni.

Körülbelül egy héttel később telefonált ez a testvérnő. Vidáman újságolta, hogy megtette, amit tanácsoltam, és nagyon jól működött minden. A barátnőjével ismét olyan jóban vannak, mint régebben és újra békességben, egyetértésben élnek. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a testvérnő fontosabbnak tartotta a másik érdekét, mint a sajátját, mert kész volt lemondani a saját igazáról, bocsánatot kérni.

Testvérek, az Úr segítsen nekünk, hogy mi is békességre törekvők lehessünk, hogy minden körülmények között a békességet és az egységet megőrizzük egymás között. Dicsőség az Úrnak! Ámen!