Késői Eső Gyülekezet

„A só hasznos. De ha a só elveszti az ízét, mivel ízesítik meg? Sem földnek, sem trágyának nem való. Kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” (Lukács 14:34-35)

Talán mindannyian ismerjük a jó öreg mesét, mikor a király megkérdezi lányait, mennyire szeretik őt. „Édes lányaim, látjátok, megöregedtem. Szeretném kijelölni utódomat, aki halálom után átveheti az országlást. Előbb azonban tudni akarom, ki mennyire szeret engem. Te, legkisebb lányom, mennyire szeretsz engem?” „Én úgy szeretem édesapámat, mint a sót!” A király szörnyű mód megharagudott lányára, aki csak annyira szereti őt, mint a sót, ezt az egyszerű hitvány portékát. A mese végén a király a sok sótlan étel elfogyasztása után már másképp vélekedik a dologról: „Só! Ez aztán a becses ajándék, hogyan hálálhatnám meg neked?”

A só az emberi élet számára legalább olyan fontos, mint a víz. Se víz, se só nélkül nem tudnánk létezni. A víz és a só a két legfontosabb élelmiszerünk.
A só különlegessége, hogy ha a sókristályt egy pohár vízbe teszünk, feloldódik. A termék egy sóoldat, ami se só, se víz. Ha hagyjuk, hogy ez az oldat elpárologjon, akkor újra visszakapjuk a sókristályokat. Ez a képesség teszi lehetővé, hogy szervezetünknek nem kell felbontania a sót. Minden élelmiszert fel kell bontanunk először építőelemeire, hogy abból valami mást, újat képezzünk. A keményítő átalakul cukorrá, a fehérje aminosavakká, a zsír glicerinné. Viszont a só marad só: ionos formájában a sóoldatból mindig direkt a rendelkezésünkre áll. Milyen feladatot lát el a szervezetben a só?

A só koncentráció biztosítja a vérplazma állandó ozmikus nyomását, amely a vér és szövetek közötti anyagcserét teszi lehetővé.
Só nélkül nem lennénk képesek egyetlenegy gondolat megformálására sem, ugyanis az idegrostok csak akkor képesek az impulzusok továbbítására, ha a sóban levő elemek – kálium és nátrium – jelen vannak.
A só nem gyógyszer, hanem egy élelmiszer, olyan különleges képességekkel és tulajdonságokkal, melyek az élethez alapvetően szükségesek.
Az anyaméhben levő magzatvíz egy 37°C-os egyszázalékos sóoldat.
A vér, a könny egyszázalékos sóoldat, ami azonos az őstenger só-koncentrációjával.
Az emberi agy kilencven százaléka víz. Az agyunk só nélkül nem lenne képes egyetlenegy gondolat megformálására sem.

Ezért nagyon fontos az a rész, ahol Jézus Krisztus azt mondja rólunk:
„Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.” (Máté 5:13)
Hangsúlyozottan kiemeli, hogy ezen a földön Isten gyermekei, vagyis mi biztosítjuk az élet működésének alapvető feltételeit.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a bibliakutatók Jézus Krisztus homályos kijelentésének – csak szellemi értelmű példázatnak – tekintik az íztelen sóról mondottakat. Ez általánosságban igaz is, mert még senkivel nem találkoztam, aki látott volna porrá összeesett, íztelen sóból képződött anyagot.

Az egész világon két módszerrel nyerik a sót: vagy bányásszák, vagy tengervízből párolják. Az ilyen sóval valóban nem fordulhat elő, hogy íztelenné váljon. Azonban Jézus találkozhatott ízét vesztett sóval, mert akkortájt Palesztinában a Holt-tenger homokos, mocsaras partján gödröket ástak ki, mely megtelt sós vízzel, majd a nap elpárologtatta belőle a vizet. Azonban ebben a sóban sok szennyező anyag maradt vissza a mocsár vízétől. Ha tovább hagyták a nap meg a levegő hatásának kitéve, akkor ezek az anyagok lebontották a sót, úgyhogy az íztelenné és használhatatlanná vált. Normális módon a sónak nem szabad az ízét elveszítenie. A másik veszély pedig abban rejlett, hogyha sokáig ott hagyták, és ha érintkezésben marad a földdel, akkor az is tönkretette bomlasztó hatásával. Ezért kell nagyon óvakodnunk attól, hogy több-kevesebb ideig kitegyük az életet biztosító, az Úrtól kapott sót e föld, e világ hatásainak.

Tudjátok honnan mentett meg engem az Úr? A világ, a bűn mocsarába mélyen leásott, hogy az élet sóját kikristályosítsa bennem. Látom magamban, hogy a tiszta szeretete mennyi tisztátalanságot tartalmaz, vérem és testem kívánsága által. Sokszor nagy veszélyben vagyok, hogy meg ne semmisüljön nagy műve, melyet kereszthalála által szerzett nekem. Ez a vers arra tanít, hogy gondosan őrizzem Isten Szent Szellemét és igéjét, hogy annak hatását ne tudja az ördög lerontani és beszennyezni.
Noé idejében nem volt annyi só ebben a világban, hogy az emberiséget meg tudta volna őrizni az özönvíztől. Sodomában olyannyira megromlott a só, hogy nem volt, ami megakadályozza a tűz pusztítását, sőt Kanaánban sem, hogy megmentse a zsidó népet az ország elpusztulásától.

Az egész sóról szóló történet csak egy szűk körnek szólt. Az Úr a tanítványai viselkedésére szánta válaszként. A tanítványok abban a pillanatban olyan helyzetben voltak, hogy elvesztették a hivatásukat, sótalanná váltak, és az Úrnak ezzel a példával kellett őket kijózanítani, hogy ismét az elhívásukra irányuljon figyelmük. Mivel vívták ki maguknak ezt a hatalmas kijelentést? Mikor mondja az Úr ezt a példát tanítványainak?
„Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük.” (Márk 9:33-34)

A krisztusi alázatosság legerősebb szennyező anyaga az a nagyravágyás, mely az emberi szívben él. Ki a nagyobb, ki a főnök, hol van a székem az imateremben, a trónom a mennyben. Ha még a tanítványoknak is – akik Jézus Krisztus mellett éltek – ez volt a legnagyobb gondjuk, mennyivel inkább nekem is, aki távolabb vagyok Tőle. A pozícióharc ott dúl a szív mélyén, mely egységtelenséget és haragot hoz Isten gyermekei közé. Ez az egyenetlenség rabolta el békéjüket, ezért mondta nekik az Úr:
„A só jó. De ha a só elveszti ízét, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással.” (Márk 9:50)

„Éljetek békében egymással.” Akik messze vannak, azokkal még valahogyan megbékülünk, de aki veszélyezteti karrierünket, akár még az Isten házában is, azonnal elveszítjük békénket. A tanítványok vagy nem akartak magukra ismerni, vagy nem fogták fel, milyen fontos szerepük és hivatásuk van, hogy sók legyenek ezen a földön, mert a következő fejezetben már megint elveszették ízüket, amikor ismét harag, veszekedés és pozícióharc tört ki közöttük. A következő fejezetben olvassuk:
„Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek? Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben.” (Márk 10:36-37)
„És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra.” (Márk 10: 41)
Alig bizonyította rájuk Jézus Krisztus, hogy sótlanná váltak a pozícióharc miatt, most újult erővel lángolt fel a vita, hogy ki üljön a pódiumon, ki üljön a gyülekezetben, ki legyen itt, és ki legyen ott a vezető. A só a benne levő tisztátalanságok miatt elveszítette ismét az ízét: a tanítványok gyűlölni kezdték egymást.

Nos, hol vagyok én a tanítványoktól? Mennyivel könnyebben megtalál engem ez az érzület. Az Úr ezért figyelmeztet engem: őrködjek, hogy a bennem lévő só el ne veszítse ízét az apró emberi gyarlóságok, hatalmi harcok, békétlenségek szennyeződése miatt.
Összefoglalva a lényeget, szeretném szívem falára felírni:
Az ige sója megőriz a romlástól.
A só békében tart a testvéreimmel és megőrzi a világot az Antikrisztus fellépésétől.
Alkalmassá tesz tiszta áldozatot hozni Isten trónja elé, mert mint ahogyan az áldozat bemutatásakor minden áldozatot sóval tettek alkalmassá, úgy az Úr bennünket tűzzel, próbákkal tesz alkalmassá tiszta áldozat bemutatására:
„Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.” (Márk 9:49)