Késői Eső Gyülekezet

Nagyon hálás lettem, ahogy újra felmértem, egyedül Isten Szelleme az, aki a természetességünket uralni tudja, aki szíveinket, értelmünket, egész természetünket az isteni útra tudja irányítani. Így láthatjuk, mit készített számunkra az Úr.

Ha történetesen éjjel két órakor jönnénk az imaterembe, akkor zárva találnánk az ajtókat, és ha nincs senki, aki kinyitja, akkor nincs semmilyen mozgás, élet itt bent. Pontosan így van ez a szívünkben is. Ha az Úr elé jövünk, de nem nyitjuk meg a szívünket, ha nem hívjuk meg a Szent Szellemet, akkor nincs semmilyen élet bennünk. Lehetünk akár ezer – Istent imádó – ember között, de a szívünkben nincs mozgás és élet. Ezért olyan fontos, hogy megnyissuk szívünket az Úr előtt, és meghívjuk oda a Szent Szellemet, aki életet ad, aki megmozgatja az állóvizet. Dolgozzon rajtunk úgy, ahogy dolgozni szeretne, végezze el bennünk azt, amit el szeretne végezni.

Ezékiel könyve huszonnyolcadik fejezete felhívja a figyelmünket arra, mennyire fontos, hogy eltekintsünk önmagunktól, hogy csak az Úrra nézzünk. Jézus minden nap ezen fáradozik.
Valamikor az volt a legnehezebb kérdés számomra, hogy miként került a mennybe a bűn. Talán az angyal csak saját tündöklését vette észre, és ez elhomályosította bölcsességét. Látható, hogy a gőgösség, hogyan okozta ennek a tökéletes angyalnak a bukását. De hogyan került a gőg a mennybe, ahol minden tiszta és szent?

Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél. (Ezékiel 28:12-13)
Ő itt egy csodálatos angyalként van ábrázolva.
Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned. (Ezékiel 28:14-15)

De hogy találtatott gonoszság ebben a csodálatos angyalban, Isten tökéletes teremtményében? Sokat gondolkoztam és még többet imádkoztam erről, és egyszer csak arra jutottam, hogy ennél az angyalnál hiányzott a hála. Ha éjjel-nappal hálát adott volna teremtőjének azokért az ajándékokért, amiket kapott, akkor nem lett volna ideje arra, hogy önmagában gyönyörködjék.

Tudjátok mit?! Pontosan így van ez az én életemben is. Ha az Urat nem szeretem teljes szívből, akkor más dolgok számára is lesz tér az életemben. Ha nem úgy szeretem Őt, mint kellene, ha nem vagyok elég hálás neki, akkor mindig az az első, hogy önmagamra kezdek figyelni.
Ez volt a hibája annak az angyalnak is! Önmagára nézett, nem volt hálás Istennek semmiért. Már nem úgy szerette teremtőjét, ahogy kellett volna. Ezáltal több ideje lett arra, hogy felfedezze saját szépségét, tökéletességét, amit Istentől kapott ugyan, de nem adott ezekért hálát neki.

Pontosan így van az életemben is: ha nem adok hálát azért, amit Isten adott nekem, amit nekem félretett és egyáltalán mindenért, akkor ez a hálátlanság egoizmust szül. Már nem az Urat fogom látni, hanem csak azokat az ajándékokat, tulajdonságokat, amiket ő adott nekem, és egyszer csak magamnak tulajdonítok mindent: beképzelt leszek. Így tud az ember is a gőg miatt elbukni.

Hálás vagyok az Úrnak, hogy a hitházban egy csapatként dolgozhatunk. Nincsenek köztünk nagyobbak vagy kisebbek. Itt kérem, minden ember olyan, mint egy küllő a kerékben: pontosan akkora, mint a másik. Jézus Krisztus a középpont – a kerék agya – és szeretete köti össze a küllőket. Csak így működhet ez a kerék!

Megpróbáltam az embertársaimat máshogy szemlélni, mint eddig, és észrevettem, hogy minden emberben van valami, ami szép. Minden emberben van valami, amit jobban értékelhetünk, mint önmagunkban. Ha ezt valaki nem így látja, akkor ő még nem figyelte embertársait az Úr szemével. Ha imában kérjük, hogy a környezetünket így tudjuk nézni, akkor olyan értékeket és kincseket fogunk találni bennük, amit azelőtt soha nem láttunk. És ha felebarátunkat nagyobbra értékeljük önmagunknál, és megpróbáljuk az Úr munkáját meglátni benne, akkor az Úr megtölti szívünket hálával.

Köszönöm az Úrnak, hogy felhívja a figyelmemet, hogy mindenkor legyek hálás neki, minden örömöm ebből fakadjon. Ha ez így van, akkor nem foglalkozunk olyan könnyen magunkkal, mert mindig az Úr lesz szemeink előtt, és Ővé lesz minden dicsőség.
Ámen!