Késői Eső Gyülekezet

… azoknak, akik nem akarják megúszni szárazon!

Szerző: ajven Dátum: 2012. február 9. 3 hozzászólás

Az első keresztények korában a keresztény közösség nem csak „elvi”, hitéleti közösséget jelentett, hanem olyan valódi, összetartó közösséget, akik segítették egymást és úgy érezték felelősséggel tartoznak egymásért. Ezt olvassuk az Apostolok cselekedeteiben, és ez tűnik ki Pál leveleiből is.
Persze a „mindenük közös volt” és a „felbuzdultatok a velem való törődésre” nem azt jelenti, hogy egyesek teljesen másokra hagyatkoztak, hanem felelősséggel tartoztak egymás iránt.

Ha ma körülnézünk, ezt a felelősség iránti elkötelezettséget elvétve találjuk meg. Talán a legnagyobb félreértés ott adódik, amikor olyan törődést, gondoskodást várunk el, ami túllépi a felelősséggel tartozás fogalmát. Amikor nem segítséget várunk, hanem kiszolgálást. De az Úr Jézus arra tanít minket, hogy segítséget, megoldást adjunk egymásnak, ne egymás helyett végezzük el a teendőket. (Persze van amikor arra van szükség, nem szélsőségekben beszélek) Ahogy a közmondás is mondja: Ne halat adj a szegénynek, hanem tanítsd meg halászni.

Már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy nekünk keresztényeknek nem csak imában kell közösséget alkotni, hanem a mindennapi életben is. Ez különösen fontos lenne a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor sokan a mindennapi megélhetésért küzdenek.
Talán nem tudok adakozni, mert nincs miből, de azt megtehetem, hogy ha iparosra van szükségem, akkor egy keresztény iparost bízok meg a munkával. Ha munkások kellenek a vállalkozásomba, keresztényeket alkalmazok. Ha bébiszitterre van szükségem keresztényt keresek, és így tovább.
A keresztényeket segítem, hogy legyen munkájuk, ne szegényedjenek el és erősítem a keresztény közösséget.

Úgy látszik nem csak én látom így, a „TisiTesó” oldal tulajdonosai hasonlóképpen gondolkodnak. Oldalukon keresztények adhatnak fel hirdetéseket, ezzel segítve, hogy a testvérek egymásra találjanak szükségeikben. Lehet hirdetni munka keresőknek és munka ajánlóknak, szolgáltatóknak, stb. Egy gyors regisztráció után akár te is fel adhatsz hirdetést, vagy böngészhetsz a hirdetések között.

Ahhoz, hogy ez a kezdeményezés minél sikeresebb legyen te is hozzájárulhatsz, ha népszerűsíted az oldalt keresztény barátaid, ismerőseid körében, megosztod a hírt közösségi portálokon, stb. Minél többen csatlakoznak, annál nagyobb az esélye, hogy mindenki talál megoldást a problémájára, és nem utolsó sorban épül és erősödik a keresztények közössége.
Ne feledd, felelősséggel tartozunk egymás iránt.

 

Kattints ide, ha meg akarod látogatni a TisiTesó közösséget

2290
Értékeld!
Thanks!
An error occurred!

Témakör(ök): Kultúra

3 hozzászólás

  1. ballapiri szerint:

    Jó ötlet és ráadásul igeszerű.Tegnap nálunk is erről volt szó.Az is nagyon igaz manapság hogy az átlag ember pénztálcája igen-igen lapos,de arra gondolok hogy esetenként ahol úgy kívánja a helyzet,lehetne gyűjtést szervezni egy adott bajba jutott személy vagy család számára.Én sem tudnék nagy összeget adakozni(az Úr tudja),de „sok kicsi sokra megy”!!!A jó akarat,összefogás nagy dolgot tud kimunkálni.Olvastuk tegnap hogy az ilyen tevékenységen Isten áldása van.Örül aki ad(ha csekély összeget is),aki kap(rászorult)”dicsőíti Istent az Ő jóságáért”!2Kor:7-15 érdemes átolvasni.

    VN:F [1.9.17_1161]
    Értékelés: 5.0/5 (1 szavazat)
  2. Szilárd szerint:

    Igen. Az adakozás Pál leveleiben alapvetően nem a hivatásszerűen foglalkoztatott igehirdetők és „stábjuk” részére történt (mivel ilyen még nem is létezett akkor) – ahogy az adakozásról szóló tanítást sajnos sok helyen kiforgatják, hanem egy-egy helyi gyülekezet (pl. a jeruzsálemi) vagy a szegények megsegítésére történt.
    Örülök, hogy a Késői Eső nem dőlt be ennek a hazug, aljas, nyerészkedő kísértésnek, és remélem, hogy nem is fog! Az Úr áldjon Titeket!

    VA:F [1.9.17_1161]
    Értékelés: 5.0/5 (1 szavazat)
  3. Gyongyi Gyongyi szerint:

    Szívből hálás vagyok én is az Úrnak, hogy a Késői Eső gyülekezet valóban tiszta maradt. Sajnos sok más gyülekezetben tényleg ez van, nagy hangsúlyt fektetnek az adakozásra, nyomást gyakorolnak a hívekre, kiforgatják az Igét is. Jó ötletnek tartom én is a szegények megsegítését, közös gyűjtést, hogy valóban a rászorulók kapják meg.

    VN:F [1.9.17_1161]
    Értékelés: 0.0/5 (0 szavazat)

Szólj hozzá Te is!

Írd be a következő szót:

Csatlakozz hozzánk!